Nem osztja az elemzők jó részének optimizmusát Rocco Sabelli, az Alitalia vezetője, aki szerint a gazdaság magára találása Európában jobban elhúzódik majd, mint a többi régióban. Sabelli, akit nem régen választottak be az Európai Légitársaságok Szövetségének (AEA) vezetőségébe, azt is kijelentette, hogy a légitársaságok a recesszió véget értével sem térhetnek vissza korábbi gyakorlatukhoz.
Ennek egyik oka, hogy az iparág tavalyi 3,5 milliárd eurós veszteségének kétharmada a kényszerű árcsökkentésekből eredt, míg a többi az utasok számának csökkenéséből. „Még ha az utasok vissza is térnek hozzánk, a bevételek nem valószínű, hogy elérik a válság előtti szintet” – fogalmazott Sabelli. A légitársaságokat ugyanakkor sújtják az utasok biztonsága érdekében bevezetendő további intézkedések, továbbá részt vesznek a légiközlekedés okozta környezetkárosító hatások kompenzációjában is. „A fenntarható fejlődéshez ezért vissza kell nyernünk az utasok bizalmát, és olyan szolgáltatásokat kell kifejlesztenünk, melyek találkoznak a piac elvárásaival. A válság alapjaiban változtatta meg az üzlethez való hozzáállásunkat” – mondta Sabelli. „A kormányok azt várják az iparágtól, hogy hagyjuk abba a siránkozást, inkább dolgozzuk ki azokat az eszközöket, melyekkel ismét elérhető a fenntarthatóság” – tette hozzá.
TTG