Milyen netbookot válasszunk az utazáshoz?

Napjainkban a számítógép és az internethasználat szinte olyan alapvető szolgáltatás, mint a mobiltelefon, vagy a tévé. Mégis eddig kevés embert láttunk a buszon, vonaton vagy a repülőkön számítógépet használni. Ennek egyik fő oka a hordozható számítógépek mérete lehetett, de az úgynevezett netbook-ok piacra törésével többé ez sem lesz probléma. Most ezeket a „kütyüket” próbáltuk ki.



Dell Inspiron Mini 10
Dell Inspiron Mini 10

Először is nézzük meg mi az a Netbook: egy olyan kicsi (9-10 inches képernyő-átmérőjű), a notebookhoz hasonló kialakítású számítógép, melynek teljesítménye internetezésre elegendő, de nem lehet rajtuk erőforrás-igényesebb programokat (pl. modern videojátékokat futtatni). A legolcsóbb ilyen gépek körülbelül feleannyiba kerülnek, mint a legolcsóbb notebookok. Tömegük rendszerint 1 kilogramm alatt van.(@Wikipedia)

Mi most nem a legolcsóbbak között válogattunk, tesztünk mind a négy alanya a 90-100 ezer forintos kategóriába tartozik, és hogy még könnyebb legyen az összehasonlítás ugyanolyan a tudásuk is. Próbáltuk azokat a szempontokat összeszedni, amik utazáskor fontosak lehetnek, legyen szó üzleti útról, vagy nyaralásról.

Minden gépünkben 1,6  GHz-esIntel Atom processzor, 1GB RAM, egy 128MByte-os integrált videókáryta egy 160 GByte-os háttértároló, egy 10’-os képernyő és egy kilogramm körüli súly biztosítja a gyors és élvezetes Internethasználatot. Tesztünk alanyai pedig típus szerint: Acer Aspire One D-250, Compaq Mini 110c, Dell Inspiron Mini 10,  és Lenovo Ideapad S10e.

Külcsín

Mind a négy gép formatervezői komolyan megdolgoztak a pénzükért, a legömbölyített forma mellett (hogy a Netbookok könnyen becsússzanak a táskába) színes borítással is választhatjuk a gépeket amik igen jól mutatnak az ölünkben, ha épp napozás közben szottyanna kedvünk használni azokat. Kivétel ez alól a Compaq számítógépe, amelyet csak fekete színben forgalmaznak. Egyben viszont teljesen megegyeznek: 10 perc használat után a rabosításunkhoz is elegendő ujjlenyomatot lehetne gyűjteni e gépek fedlapjáról, ugyanis minden piszok meglátszik a fényes felületeken.   

Acer Aspire One D-250
Acer Aspire One D250

Csatlakozók/perifériák
Mindegyik gépen az USB portok mellett (általában 3, de a Lenovon, csak 2db) egy monitor csatlakozó, egy kártyaolvasó, egy hálózati kártya, fülhallgató- és mikrofon aljzat kapott helyet. A Compaq gépen a két audio-csatlakozót egyesítették, és mi választhatjuk ki, hogy éppen mit szeretnénk használni, ami egy headset-es Skype beszélgetést gyakorlatilag lehetetlenné tesz. Természetesen mind a négy gépen helyett kapott a Wifi adapter amit a Lenovo Bluetooth-szal és Express Card bővítőhellyel fejelt meg. Mind a négy gép rendelkezik webkamerával és beépített mikrofonnal, ami a multimédiás csevegő programok elengedhetetlen kelléke. Ezen a téren az Acer és a Dell nyújtott kiemelkedő teljesítményt: mindkét gép kamerája igen fényérzékeny, sőt az előbbi szinte teljes sötétben is képes képet továbbítani.

Akkumulátor
Ezeknél a gépeknél fontos az akkumulátor élettartama, hiszen leginkább menet közben használjuk őket, távol  az állandó áramforrástól. Itt kiemelkedően a Lenovo teljesített, akár 5-6 órás üzemidőt is el tudtunk érni a többi gép 2-3 órájával szemben, igaz ennek a gépnek 6 cellás áramforrása van a többi 3 cellásával szemben. A Dell gép kuriózuma még ezen a téren a töltője:  A hagyományos két részből álló töltők helyett ehhez egy kompakt darabot mellékeltek, ami inkább hasonlít egy mobiltelefon adapterére, ezzel is helyet spórolva táskánkban.

Compaq Mini 110c
Compaq Mini 110c

Előre telepített programok
Mind a négy gépen a Windows XP Home egy-egy példánya várt minket, különböző extra programokkal kiegészülve, ezen felül a Lenovo netbookra egy Splashtop nevű operációs rendszert is telepítettek, aminek csupán annyi a feladata, hogy a windows betöltése nélkül is böngészhessünk a világhálón, vagy zenét hallgassunk, esetleg tallózzunk a fényképeink között. A kiegészítő programok között sajnos a Dell szerepelt a leggyengébben, gyakorlatilag csak a Windows volt rajta, míg a többin víruskereső program, az Office 60 napos próbaverziója kapott alapból helyet, sőt az Acer mini laptopján a Microsoft teljes verziós Works programján kívül még vagy egy tucat flash-játékot is találtunk.

Használat
A gépek kis méretének egyenes következménye a kisebb billentyűzet, amin bizony újra meg kellett tanulnunk gépelni, de egy két óra alatt hozzászoktunk mindegyikhez. A touchpad használata egyik másik gépen komolyabb kihívás volt, hiszen ezek mérete is arányosan csökken a gép méretével. Mindegyik egérpadba rejtettek görgetősávot és speciális funkciókat, amivel kicsinyíthetünk, ugrálhatunk a weblapok között, már ha megfelelően kicsik hozzá az ujjaink. Itt a két szélsőséget emelnénk ki: sajnos megint a Dell kapta a legtöbb kritikát ahol a kattintó gombokat egybe építették a mozgásérzékelő  mezővel aminek következtében nem mindig oda klikkeltünk ahová szerettünk volna. A legkiemelkedőbben viszont a Compaq teljesített, a szokatlanul elrendezett kattintó gombokkal (a tapipad jobb és bal oldalán) és az ennek következtében a szokásosnál nagyobb mozgásérzékelő felülettel. Egy nagy hiányosságot találtunk a tesztgépek közül kettőn is, mégpedig sem a Compaq sem a Dell gépen a képernyőn semmilyen visszajelzést nem kapunk a funkciógombok használatáról, így például a hangerő vagy a fényerő állításáról sem.

Lenovo Ideapad S10e
Lenovo Ideapad S10e

Végül is melyik a legjobb?
Objektív módon nem tudnánk „győztest” hirdetni, mert mind a négy netbook jól használható, könnyen hozzá lehet szokni minden „rigolyájukhoz” és hasznos társaink lehetnek utazáskor, mégis, ha egyetelen egyet kellene kiemelnünk, az a Lenovo Ideapad tízcolosa lenne, hiszen ebben az árkategóriában ennek a gépnek az akkumulátora bírja a leghosszabb ideig újratöltés nélkül, valamint a Splashtop OS gyors és egyszerű internetelérést tesz lehetővé, és ez utazás közben bizony sokat számíthat.

-USZ-

Árak:
Acer Aspire One D-250:  87.488.- Ft
Compaq Mini 110c: 93.738.- Ft
Dell Inspiron Mini 10: 99.990.- Ft
Lenovo Ideapad S10e:  99.988.- Ft 

Tesztünkhöz a számítógépeket a    biztosította.



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (10)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #10 - specialista | jún.30

Szerintem elég sokan használnak optikai meghajtót, főleg az a szegmens, aki nem konyít annyira a számítógépekhez.
Mondok más példát: minap zenehallgatásra volt kedvem és amit meg akartam hallgatni, épp megvotl a régi cd-im között. Általában ilyenkor bepötyögöm a számot/albumot you**be-ba és had szóljon, de ez az album épp nem volt ott fent. Hallgathatnám mp3-ban is, ha előtte átkonvertáltam volna valamikor és úgy tárolnám a zenéimet, de ez nincs így.
Vagy mi a helyzet, ha valaki munkára használja és cd-n kapja a programokat (munkaügyi kaidványok, jogtárak, pénzügyi cuccok). Másolja át pendrive-ra, kockáztatva a jogkövető magatartás veszélyeztetését? :) Nem beszélve a technikai malőrökről...
Netán egy családlátogatás során régi fényképeket akarnak nézegetni, amiket néhány éve kiírtak korongra (remélhetőleg nem tűnt el az adat). Akkor vegyék át előtte pendrive-ra az egészet? :)
Szóval - sajnos - ma még épp elég fontos ahhoz az optikai meghajtó, hogy kelljen... :(

 #9 - gringo | ápr.13

Te beteg vagy. Minek egy netbook-ba optikai meghajtó? Ki használ manapság CD-t DVD-t, mikor a pendrive olcsóbb, gyorsabb és megbízhatóbb?

Az MSI Wind valóban hiányzik a listából.

 #8 - Mátyás, az igazságos | okt.08

Ami számomra abszolút nem szimpatikus sem a netbookokban sem a köréjük generált hype-ban, hogy minden esetben elhallgatják a netbookok legkomolyabb hátrányát: az optikai meghajtó hiányát - ami azért valljuk be őszintén nagyban ront a gépek funkcionalitásán.

 #7 - siddharta | szept.29

Én pedig leginkább azon csodálkozom, hogy az MSI Wind maradt ki a tesztből. Az egyik legtöbbet eladott netbook Magyarországon.

 #6 - roberta | szept.28

Szerintem sem hagyhato ki az EEE PC csalad legalabb egy drarabja egy netbook tesztbol. Az itteni gyoztes leonovo volt 2-es favoritom amikor vasarlas elott altam, de egy EEE PC 901-es mellett dontottem es nem bantam meg.
Utazas kozben, rep.teren, repulon is jol hasznalhato (elfer a kis lehajthato asztalkan)

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 10 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Hirdetés